Borisunk szinte megérett az óvodára, csak a pelus az, ami miatt nem fogadnák őt szívesen. Én pedig nem adom szívesen a helyi ovikba. A társas kapcsolatok terén úgy látom nagy hiányossága van a kortárs csoporttal való kapcsolat terén. Felnőttekkel, fiatalokkal, kamaszokkal nagyon jól elboldogul. Olyan kis öreges csajszi ő. Ahogy megboldogult Bíro Erzsi néni mondta: koravén. Mi tagadás, valóban nem szokott korabeli gyerekekkel találkozni. Mióta vacakol a lábam, nem járunk Mikkába sem, Baba-klubba sem. A múlt héten szerdán elmentünk a Mende Manókhoz, hogy megbeszéljük a Mikulást. Ott lepődtem meg, hogy mennyire fél a gyerekektől. Nem érti a viselkedésüket. Mivel ők kevésbé kommunikálnak, mint ő, így másként próbálnak vele kapcsolatot létesíteni és ez félelmet kelt Borókában. Szomorú volt látni, hogy nehezen illeszkedik be. Ezért elhatároztam, hogy másnap elmegyünk Mikkába. Voltunk is és Zsuzsával megbeszéltem, hogy felveszik Manó-maradóba, hétfőnként. Szerencsénk volt, hogy éppen volt hely. Általában hónapokat kell várni, hogy valaki bejuthasson. Így valóban szerencsésnek mondhatjuk magunkat.
Azóta ízlelgetem az érzést: ovis lesz a lánykám, még ha csak heti egy napra is. De mégiscsak ovis. Mert nagy és okos. Büszke vagyok rá - és természetesen elfogult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése