Kaptam

Csodálattal nézem, amint gyermekem örömtől mámorosan szaladgál a kertben és szedegeti a virágokat. Majd ragyogó arcocskájával átnyújtja a virágot: "Anya, neked szedtem..."

Hihetetlen, hogy mekkora boldogság a virágszedés a gyermek számára és mindez mennyire szívet dobogtató érzés az anyai szívnek.

Irul-pirul...

... az arcom, mert ma megtanítottam a gyereknek egy szót, amit nem szerettem volna. Lehet, hogy túlságon finomkodónak gondoltok, de igyekszem - és ez régen is így volt a nagyokkal - megválogatni, hogy a gyermekeimet milyen szókészlettel kínálom meg. Annak érdekében szeretném beiktatni ezt a szűrőt, hogy az nyelv, amit elsősorban anyjától sajátít el, valóban édes anyanyelv legyen.
A történet: Borókám ma délután beengedte a nappaliba a pincsinket. Háttér információként elárulom, hogy nálunk a kutyáknak nincs helyük a lakásban. Kutyus tett két kört, szaglászott, lerázta magáról a vizet, amit Boróka a teraszon ráöntött a kis piros locsolókannájából. Mindezt a nappali kellős közepén, a szőnyegen. :)
Igyekeztem kedvesen elmagyarázni neki, hogy nem engedjük be a kutyát a lakásba, mert... a magyarázattal nem untatnék senkit. Miután megbeszéltük - vettem észre, hogy a nappali kövén ismeretlen eredetű barna csomó maradt, minek láttán elkiáltottam magam: "a fenébe, idesz*rt a kutya". Borókám szánom-bánom arcocskájával előbotorkált a szobájából és kérlelő hangon mondta: "anya, bocsánat, hogy ideszajott a kutya!".

Végül kiderült, hogy első felindulásomban néztem szajnak az ismeretlen eredetű tárgyat, de nem az volt, hanem sáj, vagyis sár. Mindenesetre Boróka passzív szókészletében már szerepelni fog, ha eddig nem került volna be oda.

Sok gondolat egy szuszra

Hihetetlen, hogy már lassan egy hónapja nem írtam... Rövidebbnek tűnik az eltelt idő. Azt hiszem ez már az öregedés jele... de komolyan. Amikor kicsi voltam a napok múlása olybá tűnt, mint most az éveké. Gyanítom ez a tendencia fokozódni fog.

Volt néhány percem kibambulni az ablakon, közben számtalan gondolat suhant át és váltotta egymást a fejemben. Szeretném mind leírni, de biztosan lesz, amit kifelejtek. Milyen hálátlan dolog néhány elmefuttatást leírni és főleg mennyire időigényes, míg a végiggondolása néhány másodperc alatt ment végbe.

Épp elég koros vagyok hozzá, hogy rendet tegyek az életemben. Mióta az eszemet tudom lázadó voltam, aki minden helyzetben a szabadságért vívott. Évtizedeken keresztül azt gondoltam, az a szabadság, ha azt tehetem, amit akarok. Erre a szálra fűztem fel életem minden gyöngyszemét. Most kénytelen vagyok visszavonulót fújni a szabadságharcosnak, mivel éltem ahhoz, eleget, hogy megtapasztaljam és még éltem néhány utána, hogy belássam a szabadság nem ebből áll. Érzés szintjén megvolt már ez a dolog, de egy mese kellett hozzá, hogy felböffenjen a megfogalmazása is a dolognak: A szabadság nem abból áll, hogy elmehetünk, sokkal inkább az, ha maradunk. Nem szó szerint idéztem, de a lényeg megvan. Ezt csak igenelni tudom. Szabadságom és szabad akaratom van úgy dönteni, hogy maradok. Bár a látszat azt mutatja, hogy ez inkább korlát, de kamasz korában szinte mindenki rájön, hogy nem minden az, aminek látszik.

Folyt. köv.

Gondolkodó

 Fotó: Sulyok Emese