Jött a Mikulás

Nem is egyszer. Inciék kezdték az elmúlt héten hétfőn. Itt jártak és hozták a Mikulás küldeményét. Ezek után, mikor megemlítettem Borisnak, hogy majd jön a Mikulás, ő értetlenkedve nézett rám: de máj volt. Édes! Hogyan is tud ilyen okos lenni?
Aztán miután a héten még kétszer jött (egyszer anyóséknál dédi ével együtt, egyszer nálunk), a gyermek teljes zavarba került, hogy most egy hétig jön a Mikulás. Pontosan egy hétig tartott az invázió, mert a Mende-manós Baba-klubba hétfőn jött is a jó öreg Mikulás apó. Ezt még előző szerdán intéztük Juditékkal. Volt egy kis zavar, mert az ovis Mikulás szerette volna Judit meghívni. Az oviban közölték, hogy Bálint Sanyi lesz a nagy ő. Sanyit megkérdeztük és ő nem tudott róla. Mennyire nem meglepő ez nekem. No, a kétségbeesett személykeresés közepette felajánlottam, hogy majd Feri elvállalja. Miközben ezt beszéltük Boróka örömmel kiabálta szerte-szét: hurrá, apu lesz a Mikulás. Hú, de kínos....... Persze azonnal próbáltam hárítani, hogy neeem is, valamit félreértett. Jó lenne, ha ez nem hagyna benne maradandó nyomokat. Szeretném még vagy tíz évig kitolni a Mikulás várás varázsát.
Ezek után hétfőn fél órás várakozás után megérkezett a várva várt Mikulás. Belépvén minden gyerkőc megszeppent. Boróka szúrós szemekkel vizslatta őt, s miután a jó öreg nagy nyögés közepette elfoglalta helyét, megkérdezte tőlem: - Anya, ez nem az apa?
- Neeem kicsim, á dehogy. Ez a Mikulás. - és a mi a csoda, hogy ezek után elhitte.
Okos lányom a nevét hallva katonás léptekkel masírozott a csomagjáért és megköszönöte. Nagyon édes volt.

Ovi pótló Manó-maradó

Borisunk szinte megérett az óvodára, csak a pelus az, ami miatt nem fogadnák őt szívesen. Én pedig nem adom szívesen a helyi ovikba. A társas kapcsolatok terén úgy látom nagy hiányossága van a kortárs csoporttal való kapcsolat terén. Felnőttekkel, fiatalokkal, kamaszokkal nagyon jól elboldogul. Olyan kis öreges csajszi ő. Ahogy megboldogult Bíro Erzsi néni mondta: koravén. Mi tagadás, valóban nem szokott korabeli gyerekekkel találkozni. Mióta vacakol a lábam, nem járunk Mikkába sem, Baba-klubba sem. A múlt héten szerdán elmentünk a Mende Manókhoz, hogy megbeszéljük a Mikulást. Ott lepődtem meg, hogy mennyire fél a gyerekektől. Nem érti a viselkedésüket. Mivel ők kevésbé kommunikálnak, mint ő, így másként próbálnak vele kapcsolatot létesíteni és ez félelmet kelt Borókában. Szomorú volt látni, hogy nehezen illeszkedik be. Ezért elhatároztam, hogy másnap elmegyünk Mikkába. Voltunk is és Zsuzsával megbeszéltem, hogy felveszik  Manó-maradóba, hétfőnként. Szerencsénk volt, hogy éppen volt hely. Általában hónapokat kell várni, hogy valaki bejuthasson. Így valóban szerencsésnek mondhatjuk magunkat.

Azóta ízlelgetem az érzést: ovis lesz a lánykám, még ha csak heti egy napra is. De mégiscsak ovis. Mert nagy és okos. Büszke vagyok rá - és természetesen elfogult.

Anya méjges leszel?

Nem leszek mérges kicsim... - mondom neki, amíg a blogot aktualizálom elmélyülten. Hirtelen belémvillan: - de miért lennék mérges kicsim?
- Mejt tiöntöttem az összes tejet.

Ez a nap is eljött

Úgy döntöttem, hogy elválasztom Borókát. Bár ez a döntés nem volt túzottan határozott. Vívott bennem az alter mami a következetessel. Júniusban már volt egy nekifutásunk, amikor eldöntöttem, hogy nem kap cicit csak alváshoz. Akkor ismét meg kellett tapasztalnom, hogy anya tervez, gyermek végez. Nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem, pedig meg is beszéltem Boróval a dolgot. Látszólag elfogadta és nagyon büszke volt rá, hogy ő már nagy. Egészen addig tartott ez, amíg fáradt nem lett, vagy éppen szomjas, vagy csak szimplán bújos kedve támadt. Akkor mindig könyörgőre fogta és bár legtöbbször kitartottam, bizony volt, hogy néha-néha beadtam a derekamat, illetve a cicimet. :)

Így ment ez sokáig, aztán már annyira kényelmetlen lett a dolog időnként, főleg amikor társaságban vagy nyilvános helyen kérte az anyai nedűt, hogy nem túl határozott döntést hoztam. Így október 1-től elvonókúrán vesz részt a drága. Ennek már két és fél hónapja és még mostanság is gyakran mondja, hogy ő még kicsi és cicizni szeretne. Hihetetlen, hogy milyen a memóriája. Nem felejt. Nekem pedig lelkiismeret furdalásom van, hogy jól döntöttem-e.