Irul-pirul...

... az arcom, mert ma megtanítottam a gyereknek egy szót, amit nem szerettem volna. Lehet, hogy túlságon finomkodónak gondoltok, de igyekszem - és ez régen is így volt a nagyokkal - megválogatni, hogy a gyermekeimet milyen szókészlettel kínálom meg. Annak érdekében szeretném beiktatni ezt a szűrőt, hogy az nyelv, amit elsősorban anyjától sajátít el, valóban édes anyanyelv legyen.
A történet: Borókám ma délután beengedte a nappaliba a pincsinket. Háttér információként elárulom, hogy nálunk a kutyáknak nincs helyük a lakásban. Kutyus tett két kört, szaglászott, lerázta magáról a vizet, amit Boróka a teraszon ráöntött a kis piros locsolókannájából. Mindezt a nappali kellős közepén, a szőnyegen. :)
Igyekeztem kedvesen elmagyarázni neki, hogy nem engedjük be a kutyát a lakásba, mert... a magyarázattal nem untatnék senkit. Miután megbeszéltük - vettem észre, hogy a nappali kövén ismeretlen eredetű barna csomó maradt, minek láttán elkiáltottam magam: "a fenébe, idesz*rt a kutya". Borókám szánom-bánom arcocskájával előbotorkált a szobájából és kérlelő hangon mondta: "anya, bocsánat, hogy ideszajott a kutya!".

Végül kiderült, hogy első felindulásomban néztem szajnak az ismeretlen eredetű tárgyat, de nem az volt, hanem sáj, vagyis sár. Mindenesetre Boróka passzív szókészletében már szerepelni fog, ha eddig nem került volna be oda.